Fejérvári Zoltán
Zongoraművész
Fejérvári Zoltán az elmúlt évek magyar zenei életének egyik legérdekesebb fiatal tehetsége. A 2017-es Montreali Zongoraverseny győztese, 2016-ban pedig a rangos Borletti-Buitoni Trust ösztöndíjban részesült. Európa- és Amerika-szerte olyan rangos hangversenytermekben adott szólóestet, mint a Carnegie Hall, Canada’s Place des Arts, a müncheni Gasteig, a torinói Lingotto, a valenciai Palau de Música, a Biblioteca Nacional Buenos Airesben vagy a budapesti Zeneakadémia.
A zongorista művész a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Kékesi Judit és Csalog Gábor növendéke volt, majd 2005-től a Zeneakadémián Kemenes András, Várjon Dénes, Wagner Rita és Gulyás Márta vezetésével végzett tanulmányokat. 2006-tól 2008-ig a madridi Zsófia Királynő Zeneakadémia ösztöndíjas hallgatójaként Dmitrij Baskirov osztályába járt. Itthon 2011-ben szerzett kitüntetéses diplomát.
Szólistaként számos zenekarral működött együtt, úgymint a Budapesti Fesztiválzenekar, a Nemzeti Filharmonikusok, a Verbier Kamarazenekar vagy a Concerto Budapest, és olyan kiváló karmesterekkel dolgozott együtt, mint Fischer Iván, Takács-Nagy Gábor, Kobayashi Ken-Ichiro, Mathias Bamert, Kensho Watanabe és Kocsis Zoltán. Fejérvári 2019 januárjában megjelent első Janáček-szólólemezét lelkesen fogadta a kritika, a Gramophone szerint „a legérzékenyebb és legelmélyültebb felvétel” a zeneszerző műveiből. Legutóbbi Schumann-felvétele az Atma Classique gondozásában jelent meg 2020 májusában, és ismét elismeréssel méltatta a Gramophone: „Fejérvári kivételesen elmélyült művész, aki egyszerre ötvözi hangszerének színeit a kifogástalan zeneiséggel. Akik még nem hallották őt játszani, ritka csemegére számíthatnak.”
Fejérvári első szólólemeze Janáček műveivel a Piano Classics gondozásában jelent meg 2019-ben. A CD-n többek között hallható a Benőtt ösvényeken, a Ködben és az 1905-ös zongoraszonáta. A 2013-as Liszt Malédiction Hungaroton-felvétele a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusokkal a Grand Prix du Disque díjban részesült. Kállai Ernővel készített Mozart-felvétele szintén a Hungaroton lemezkiadónál jelent meg 2014-ben.
2021-től a bábázeli székhelyű Északnyugat-Svájci Szakfőiskola klasszikus zenei tanszékének professzoraként is dolgozik tovább.