Farkas Gábor

Zongoraművész

"Farkas Gábor generációjában igen sok a kiváló zongorista, de kevés, akire azt mondanám, hogy költő. Ő az!"- Vásáry Tamás, zongoraművész és karmester

A világhírű zongoraművész nehéz életkörülményei ellenére már egészen korán elkezdett zenét tanulni és kitűnő tehetsége révén a Zeneakadémián szerezte meg diplomáját.

Egyetemistaként, 2000-ben megnyerte a Baden bei Wienben rendezett Bartók Béla zongoraversenyt, majd 2003-ban a Magyar Rádió Zongoraversenyét. 2009-ben első helyezettként végzett Weimarban a 6. Nemzetközi Liszt Zongoraversenyen, ugyanitt elnyerte a közönségdíjat és a Haydn-szonáta legjobb előadásáért járó díjat is. Számos hazai elismerése után 2012-ben Liszt-díjjal tüntették ki. 2015-ben pedig övé lett a New York Concert Artist & Associates által kiírt verseny fődíja is, melynek eredményeképpen 2016-ban debütált New Yorkban, a Carnegie Hall-ban.

A legnagyobb magyar koncerttermek mellett olyan híres hangversenytermekben játszott, mint például a velencei Teatro la Fenice, a brüsszeli Bozar, a berlini Konzerthaus, a madridi Auditorio National de Musica, a pekingi NCPA Concert Hall, a szöuli Seoul Art Center, a shanghaji Oriental Art Center és a tokiói Tokyo Bunka Kaikan. Rangos nemzetközi fesztiválokon lépett fel itthon és külföldön is.

Első lemeze An Evening with Liszt címmel jelent meg a Warner Classics gondozásában, 2008 novemberében. Az album Grand Prix díjban részesült és a Franz Liszt International Society neki ítélte a “2009 legjobb Liszt felvétele” elismerést. Második lemeze a Liszt-év nyitókoncertjének élő lemezfelvétele Kocsis Zoltánnal és a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, szintén a Warner Classics gondozásában. Az említett kiadó mellett felvételeket készített a Brilliant Classicsnak és a Hungarotonnak.

Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője a 2020/21-es tanévtől, valamint ő irányítja a Doktori Iskola Billentyűs és Akkordikus alprogramját is. Ezen kívül Vendéprofesszora a Tokyo College of Musicnak, Japánban.

Események